Arculattervezés, Grafika, Design
Meg kell mutatni a vállalat lelkét

Grafika
Egy vállalat lelkét megmutatni sokféleképpen lehet, de a legjobban egy kreatív grafikus tudja kifejezni azt, amit a szervezet lelke jelent. Ha a cégnek van stratégiája és terve, akkor karakteresen megtervezhető és felépíthető annak arculata. A jó grafikus akkor tud alkotni, ha meg vannak húzva a határok és tudja, hogy mit szeretnénk megjeleníteni. 

Arculattervezés
Az arculattervezés az egységes cégmegjelenés kialakításához szükséges folyamat. Akár előzetesen kidolgozott kreatív koncepció alapján indul, akár nem, a folyamatban elsőként a logó kerül kidolgozásra.  Mivel gyakran lényegében a nulláról indul a munka, cégünk grafikusai többféle minta bemutatá­sával igyekeznek segíteni ügyfelünket elképzelései megfogalmazásában. Alapinformációt jelent ugyanakkor a logó­ban szerepeltetendő szöveg mennyisége (rövid cégnév­től akár egy szlogenig), illetve a grafikai tervezés szükségessége és stílusa.
A logó­ra alapozva alakítható ki a kisarculati anyag, ami azoknak a mindennapi eszközök­nek az egységes­ségét teremti meg, melyek már egy kisebb, avagy éppen induló cég életében is fontos szerepet játszanak - névjegy, levélpapír, bélyegző, cégtábla stb. Teljes arculatkialakítás esetén viszont további grafikai elemeket is megtervezünk, mint például a céges reklámtárgyak vagy a cégautó megjelenése.
Az elkészült arculat jellegzetes­ségével és egységes­ségével biztosítja, hogy bárhol is kerüljön alkalmazás­ra, a felhasználó­ban, szemlélőben mindig az adott céget (vagy terméket) idézze fel; és alapjául szolgál minden későbbi vizuális kommunikáció­nak.
Hirdetések
A jó hirdetés nem hazudik, a vállalat előnyeit a valóság talaján maradva emeli ki. Képes megszólítani a célcsoport tagjait és olyan megfogható valóságos ígéretet, előnyt, vagy hangulatot, imidzset közvetít, amely okán érdemes azt választani. Ogilvy, szerint a reklámra költött pénz fele kidobott, csak nem tudjuk melyik fele. Ha mérjük valamilyen módon, hogy hogyan reagál a piac a hirdetésekre, egy fillért sem kell kidobni az ablakon.

Íme egy példa egy jó hirdetésre (Rowenta, porszívó):

 
Hírlevelek listája
Blog
 
Név:
E-mail:
 

Marketing Labor

 

In4média Kft.

6222, Szeged Szentháromság u. 4.
Tel.: +36 62 630 899
FAX.: +36 62 637 525
Email: halasi.a@in4media.hu
Mobil: +36 30 9 457 634


 
www.applic.hu
www.szegedpont.hu
www.nexum.hu
www.google.hu
www.startlap.hu
www.delmagyar.hu
www.radio88.hu
www.etartget.hu